Maholnap | Kánai András hírlevele

Subscribe
Archives
April 19, 2021

Maholnap #11 | Hatmillió sperma, okososzlopok, mezőgazdaság 2.0, és az izraeli kém története

Üdv 🖐️, ez itt a Maholnap, Kánai András kommunikációs szakember és jövőkutató hírlevele.


előhang: TECHNOLOOGIAT ABBAHAGYNI STOP

Kivételes eset, hogy két hét telt el a múltkori hírlevelem kiküldése óta. Heti hírlevelem az általam végzett GDP-növelés miatt maradt el, magyarán sok munka, kevés alvás kombó ehhez vezet – gyerekek, ilyet ti ne csináljatok otthon, egyedül, kávé felügyelete nélkül!

Még szerencse, hogy nem mondhatom, hogy két hete alig történt valami a világban. Minden nap történelmi időket élünk, már unjuk is, de én most kimondottan egy mozzanatra hívnám fel a figyelmet.

Ritka eset, amikor ennyire élesen lehetünk szemtanúi egy korábbi technológia kimúlásának. Az egykor volt csodákért nem egyszerre jön el a kaszás, hanem olyanok, mint valami régi sportolók: kiöregednek, egyre kevésbé tartják a lendületet a fiatalabbakkal, majd a pálya szélére sodródva lecserélik őket, és egyszercsak csendesen odébbállnak. Ez történt a távirattal is: nemzedékek papírformátumú SMS-e 2021. április végén hivatalosan is megszűnik Magyarországon.

Én egyetlenegyszer kaptam táviratot, még a hazai mobiltelfónia hajnalán. Azok az évek amúgy is viharosan izgalmasan teltek telekommunikációs szempontból. 1994-et írunk, és megjelenik a GSM 900-as telefon, amely már nem egy cipelnivaló táskát jelentett a lila zakós vállalkozók számára. Az “élvonal” meg a “kapcsolat” megjelenése azonnal megölt egy, még épp hogy csak megjelent technológiát, a csipogót. A hivatalosan csak személyhívónak nevezett kütyü őrületesen cool dolog volt az 1990-es évek első felében. A Vészhelyzetnek is hála, hogy a magyar lakosság Carter doktorért rajongó fele azonnal értette a koncepciót. Az 1998-as amerikai csúcsadatok óta látványosan szenvedett a készülék, a mobil jött, látott, és percalapon, hangpostással erősítve győzött.

A jövő, ahogy azt az 1980-as, vagy 1950-es, vagy 1920-as években elképzeltük, nem megalomán épületekben és bolygóközi járatokban, sem nem repülő autókban öltött testet. A Wonder Woman 84-ben a címbeli évbe csöppent pilótának az álla is leesik, hiszen világűrbe történő repüléssel szembesül, és lenyűgözi az 1984-es, robotizált és emberkényeztető konyhai berendezés is.

Nekünk nincs ilyenünk. Jó, a szuvidáló az nem semmi, de nem is valami. Legtöbb csodánk a kommunikációhoz kapcsolódik, az összement földgolyóhoz, és ahhoz a pompás életstílushoz, melyet a szélessávú internet, az 5G telefon és a “trollhadsereg mémekkel a kezében” fogalmak fémjeleznek.

Utóirat: igen, persze, lesz repülő autó, de nem úgy, ahogy egykor, Dr. Brown inkább röhögne a terveken.

(A képen egy 1996-os amerikai sajtóhirdetés a személyhívóval.)


✍️ ego, vagyis amit én írtam, mondtam, csináltam
Viharos húszas, mocskos harmincas Engem, mint annyiunkat, az érdekel, hogy mi jön a pandémia után. Hogyan változik a világ? Motoszkált bennem egy gondolat, amely szinte sürgette, hogy a 100 évvel ezelőtti, a spanyolnátha eltűnésével kezdődő ‘20-as évekkel keressek párhuzamot. Egy többoldalas cikk lett a végeredmény, amely teljes egészében csak a hetilapban olvasható. Némi spoiler: a cikk szerint a járvány után nagyon jó lesz egy ideig, utána nagyon rossz. (Hetek)

Az Androméda-törzs (1971)

Az idén ötvenéves filmről írtam, külön fejet hajtva a CGI-, Marvel- és számozott filmek korszaka előtti intellektualizmus előtt. (sfmag.hu)

💉 covid-19, de nálam a jobb híreké a főszerep

Az USA egészségügyi hatósága szerint iszonyatosan kicsi százalékban fertőződnek meg azok, akik már védettséget szereztek az oltásokkal, úgyhogy más rettegnivaló után nézhetünk vírusfronton.

Ne rohangáljunk újabb aggodalmunkban, hogy az oltások hatására esetleg nem alakul ki antitest-védettség: az emlékezősejtek pompásan működnek.

Két szuper hír a sötét lónak tartott, nálunk mégsem használt kínai vakcinákról: úgy tűnik, Brazíliában a variánsok ellen is hatásos. A másik kínai oltóanyag is működik, ráadásul a valós életből vett adatok alapján, méghozzá Chilében.

A Pfizer vakcinájával már a 12-15 évesek is olthatók, közelebb hozva a társadalom nyájimmunitását.

A Moderna vakcinája a második oltást követő 6. hónapban is elég immunválaszt ad a vírus ellen.

A német járványkezelés szakértői-tudományos bázisát adó Robert Koch Intézet szerint aki az oltás mindkét dózisát megkapta, nem fertőz meg senkit koronavírussal.

Ha a francia gyárakon múlik, lesz bőven a vakcinákból az Unióban.

🚀 future

A mesterséges intelligencia új célpontja a gasztronómia

Így jutunk el a Playstationtől a receptíró, főző robotokig, legalábbis ha a Sony-t kérdezzük. Itt az új divíziójuk, melynek kapcsán várom az MI-knek adható Michelin-csillagok megjelenését. (ai.sony)

Hatmillió sperma, amint épp a Hold felé tart

Noé modernkori bárkájába nem gerenuk, csillagorrú vakond vagy zsinóros puli, hanem emberi mag kerül. Arizonai kutatók a Holdon szeretnének berendezni egy tárolót, melyből szükség – aszteroida, idegen invázió vagy totális elhülyülés – esetén az emberiség újrakezdheti az egészet. (insider.com)

A járvány egyik nyertese az X generáció lesz

Az USA-ban. (reuters.com)

Szöul okososzlopai

Az innovációs pitch egyik titka, hogy az okos- előtag után BÁRMILYEN szó illeszthető. Dél-Koreában ez a szó például az oszlop, amely hamarosan drónok töltésére is használható lesz – hacsak a rossz frizurájú, atomtöltetekkel babráló szomszéd, rokon srác másképp nem gondolja. (Cities Today)

🌲 green

Technológia a fenntartható halászathoz

Mielőtt valaki öreg halász & a tenger játékra adná a fejét, itt egy ügyes tracker, amely a világ élő halászati adatait mutatja meg. (Global Fishing Watch)

Karbonsemleges autó 2030-ra

Ma elsősorban nem a békét, hanem a klímát kell védeni (kivétel: Közel-Kelet). A Volvo egyik érdekeltsége, a Polestar 10 éven belülre ígéri az első “klímát-nem-bántjuk-becsszó” elkötelezettségű autóját. (Car and Driver)

Mezőgazdaság 2.0

Át kell gondolnunk ezt a mit termelünk, mit eszünk dolgot. Itt egy cikk sok térképpel és adattal arról, mennyire falánk és mohó az emberiség. (GlobalEcoGuy.org)

✨ interesting

Bár tudnám, hogy hova, hova, hova, de hova megyek

75 dalszövegrészlet a most 75 éves Bródy Jánostól, akinek azt is megbocsátjuk, hogy Halász Judit születésnapi slágerét életünk végéig hallhatjuk valahol felcsendülni. (24.hu)

Könyvet írnál? Te nem vagy normális

…mert a kutya nem kíváncsi a mondataidra, és nagy valószínűséggel több pénzed lesz, ha jelentkezel valamelyik családi szituációs műsorba. Kényelmetlen igazságok wannabe írók számára. (The Writing Cooperative)

Akik idén nyáron alkalmi szexre vágynak

Több oltás = több alkalmi szex, legalábbis a new yorki szinglik egyenletében. Bár gyanítható, ezzel másutt is így vannak. (New York Post)

Az izraeli kém története

Jonathan Pollard torokszorító sztorija, amely sok kérdést felvet, leginkább azt, amire már Hobo is megpróbált választ adni, jelesül: lehet-e két hazád? (Israel Hayom)

A hét videója

Brit metálzene orosz pianóra hangolva


Ha tetszett a hírlevél, ajánld másoknak is a link átküldésével:

OKÉ, AJÁNLOM.


Mára ennyi volt.

Köszönöm a figyelmet!

Don't miss what's next. Subscribe to Maholnap | Kánai András hírlevele:
This email brought to you by Buttondown, the easiest way to start and grow your newsletter.